“…Parkinson’s disease… and Cancer” – These were the only words I could remember.
“I don’t know what to say…“
– Mom…

The pain was like being pierced by the sharpest Katana, through the heart – with the force of a rhino on the run.

I collapsed.
Then got up, grabbed the corner of the wall.
-What? Not possible. Clearly not.
I didn’t understand. Couldn’t comprehend.
– What does it mean? What are the numbers?
You become curious and run the math.
The answers arrive, all of them.
How much time you have, how many times can you visit them; what quality of Life can you expect – And the amount of years left.

I try to tell my boss, but the speech turns into laughter.
The sentence would start with quick breaths, switch to laughing in the middle and finish with tears dripping from my eyelashes.

– What’s next?
I barely turned 22 when I dived into the uncertain – All this without knowing the slightest thing about cooking, washing my clothes or making a living. Struggling to learn the language, run a biz, stay in shape and avoid ending up on the street.

Trying to assess how Life is.

When your friend earns 1500€ a day – and still feels broke, regardless of his lucrative businesses. 45k/month – while You can barely make 500 a week, to which the reaction is: “That’s a SHITTON of money – even here!” – but you feel poor every day.
It has no ending.

Money doesn’t solve it.

Your Old Friends never gave a shit. Taking 5 minutes a month to check your Stories and see how you’ve been doing lately? 0 out of 30.
It’s been 9 months since I moved here – None of them spared a click.
“Were there ever any?” – You think about friendships.

No one left to talk with.

When your ex is having the time of her life (All of them, actually)
and the streets are filled with smiles, hugs and kisses all the way.

Everyone’s got a hit on the existential lottery.

You start to lose it.
But you know it’s not real, and that we all have our own share of bullshit to deal with.

You try to make it work, carry the burdens, support your Family – and you still lose everything.
Hope slips away, like the last flash of your sweetest memories.

“What does it all matter, if I can’t even save my own Mother?“
Your faith leaves you bit by bit.

But you stop it.

– This doesn’t lead anywhere. If I give up now, If I quit – who will be there for her? Who will make her proud, smile a lot and prove it:
“I’ve raised a great kid“
You did, Mom. You did.
I wish you spoke English. You would know so much; literally everything.
You’d know how Crazy Life is, how I Fell in Love, and what Dreams I’m going to achieve.
I haven’t had any of these for over 2 decades.

She deserves more than this. To see my kids; have grandchildren to cook for and play with. To see the World and spend her time peacefully.
The fragility of this image is my current biggest fear.
And I swear to do everything in my power to protect it.

“Walking along in the silence, he had no Regrets.
If he died tomorrow, it would be because God was not willing to change the Future. He would at least have died after having crossed the strait, after having worked in a Crystal shop, and after having known the silence of the Desert and Fatima’s eyes. He had lived every one of his days intensely since he had left home so long ago. If he died tomorrow, he would already have seen more than other shepherds, and he was Proud of his Journey.“
– The Alchemist

If there is one truth to it – it’s this:
We can’t choose our parents, the place where we’re born, or how we’re raised; but there is one thing we can change:

The path we take before we reach the Grave.

Thank You for your 5 minutes.

Erik

15.10.2019 – Day 267

——————-

NEDERLANDS

——————-

RIJK, STOM OF (NOG STEEDS) VERLIEFD – MAAKT NIET UIT ALS DE DOOD HIER IS

“…Kanker en… ziekte van Parkinson” – Ik herhaal deze in mijn hoofd
“Ik weet ‘t niet…“
– Mam…

De pijn? Zoals de scherpste Katana door je kloppende hart, met de kracht van een olifant.

Ik zakte in elkaar.
Ik stond op, pakte de hoek van de muur aan.
-Wat? Onmogelijk. Zeker niet.
Ik verstaan het niet. Kon het helemaal niet begrijpen.
– Wat betekent het? Wat zijn de kansen?
Dan word je weetgierig. Ineens snap je dit:
Hoeveel tijd is er nog, hoe vaak kun je ze nog zien, wat is de levensverwachting.

Ik probeer met mijn baas te praten, maar ik begon te lachen.
Het liep uit de hand. Begin ik de zin met snelle ademen, lach in het midden en maak het af met de Niagara op m’n wangen.

– Wat kan ik doen?
Ben ik slechts 22, in een nieuwe Wereld zonder iets te weten. Ik probeer de taal te leren, in vorm blijven, een kutbedrijf opbouwen, het dak boven mijn hoofd houden. Maar wat doe je met deze dingen?

Je denkt aan je Leven.

Wanneer je vriend 1500€ per dag verdient, en denkt dat hij arm is. 30 dagen, 45k. Je kunt nauwelijks 500 per week maken, maar je voelt je hoe dan ook geldeloos – terwijl je vrienden denken “Je werd rijk echt snel!”
Eindloos onzin.

Geld is geen oplossing.

Je oude makkers geven geen enkel fuck over je Leven. Niet voor één moment. Ik ben 9 maanden weggeweest – niemand keek.
“Heb ik ooit een echte vriendschap gehad?” – Vraag ik.

Je bent helemaal alleen.

Wanneer je ex de tijd van haar leven heeft (Allemaal, eigenlijk), en de straten zijn vol met geluk, kussen en liefde, het maakt niet uit waar ben je.

Iedereen wint. Het klopte niet.

Het maakt je krankzinnig.
“Dat kan niet waar zijn, echt niet” – dacht ik. Iedereen heeft zijn eigen deel van pijn en verdriet.

Je leg je hart en ziel erin, steun je familie, maar verlies je toch alles, stukje bij beetje. Er is geen hoop meer.

“Wat maakt het uit, als je je eigen moeder niet kunt redden?“
– Er is niks wat Ik kan doen…

ONZIN!

– Dit helpt niet. Als ik het nu opgeef, wie zorgt er voor haar?
De vrouw die me mijn leven gaf. Ik moet wat leven teruggeven.
Helaas, snap je niks van mijn verhalen. Kut Engels, éh?

Ik wil je over mijn gekke avonturen vertellen, mijn eerste liefde, of de grootste dromen die ik heb.
Deze dingen zijn erg nieuw voor mij.

Wil je met je kleinkinderen spelen? Jazeker.
Geloof me. Het komt goed, Moeder.
We zullen rond de Wereld reizen. Ik zweer het.

“Hij liep zwijgend voort. Spijt had hij niet.
Als hij morgen stierf, was dat omdat God geen zin had de toekomst te veranderen. Maar hij zou sterven nadat hij de Straat van Gibraltar was overgestoken, in een kristalzaak had gewerkt en de stilte van de woestijn en de ogen van Fatima had leren kennen. Hij had intens geleefd vanaf de dag dat hij van huis was weggegaan, nu al zo lang geleden. Als hij morgen stierf, zouden zijn ogen meer gezien hebben dan de ogen van de andere herders, en daar was hij trots op.”
– De Alchemist

Als er is iets te leren:
We kunnen onze ouders, de plaats van onze geboorte, of de manier van onze opvoeding niet kiezen; maar er is iets dat we kunnen veranderen:

Onze reis terwijl we hier zijn.

Bedankt voor je tijd.

Erik

15.10.2019 – Dag 267

——————-

MAGYAR

——————-

GAZDAG, GYÖKÉR VAGY SZERELMES – MIT SZÁMÍT HA ITT A VÉGE MINDENNEK

“…Rák…és Parkinson…” – Ez a két szó visszhangzott a fejemben.
“Nem tudom mi legyen…“
– Anya…

Olyan mintha kést szúrnának át a szíveden, egy orrszarvú erejével – keresztül mindenen.

A földre rogytam.
Feltápászkodtam, kezemben a fal sarka.
– Mi? Az nem lehet. Biztos hogy nem.
Nem értettem. Az ilyesmit fölfogni elsőre nem lehet.
– Mit jelent ez? Hogy folyik le?
Kíváncsi leszel. Kezded elfogadni a tényeket.
Mennyi időnk maradt még, hányszor tudod meglátogatni, hány éve lehet még Neki.

Próbálsz szólni a főnöknek, de nevetni kezdesz.
Nem marad abba sehogy sem. Halkan kinyögsz pár szót, majd kínodban vihogsz és remegsz – mire végzel, szemeidet könnyek lepik el.

– Mit kezdjek én ezzel?
Épphogy csak 22 lettem mikor kiköltöztem. Egy világba amit nem értek vagy ismerek – próbálom tanulni a nyelvet, meg tetőt tartani a fejem felett. Vállalkozást építek, sportolok, írok és néha kételkedem, de tudom hogy egy nap meglesz a gyümölcse; és akkor elhiszik majd az emberek hogy a világon minden lehetséges ha teszünk érte.

Próbálod felfogni miről is szól az Élet.

Egy barátod fél milliót keres – napi szinten. Nem csinál mást, csak kínai ékszereket ad el és duzzog hogy alig van pénze. Te havonta alig kaparsz össze 700 ezret.
“Jézusom, hogy teszel ennyit félre?” – kérdik az itteniek.
Sosincs vége, mindegy mennyit keresel.

Hiába a pénz, a lyukat nem tölti be.

A barátaid le sem szarják mi van veled. Havi egyszer 5 perc nem fér Nekik bele, hogy egy pillanatra megnézzék mi zajlik erre fele. 30ból 1 se.
9 hónapja költöztél el, és azóta se olvastak el egy szót sem.
1000km, s már nem is létezel.

Nincs kihez menned.

Az exed élete legjobb időszakát éli (Az összes, ami azt illeti), az ismerősied fele már házas, a másik fele minden éjjel új párt választ.

Mindenkinek összejön minden. Csak ez jár a fejedben.

Kezd elmenni az eszed.
De tudod jól, hogy ez hülyeség, mert mindenkinek megvan a saját fájdalma, mégha nem is adja a világ tudtára.

Próbálod nem feladni, dolgozol és küzdesz, támogatod a szüleid és büszkéve teszed őket.
S mindezzel mit érsz el?
Azt, hogy szép lassan elvesztesz mindent.
A remény úgy fakul el, mint a legszebb emléked – évről évre több köd lepi el, míg végül teljesen el nem felejted.

“Mit számít mindez, ha Édesanyád életét semmi sem menti meg?“
Most először érzed igazán, hogy semmit sem tehetsz.

De befejezed.

“Ennek semmi értelme. Ha most megtörök és elengedem, ki fogja támogatni őt a nehéz időkben? Ki csal majd mosolyt az arcára, teszi büszkéve és bizonyítja be:
“Csodás fiút neveltem”

Azt tetted. Bár beszélnél angolul – tudnád mi zajlik a lelkemben.
Tudnád milyen őrületes itt minden, hogyan lettem először szerelmes, és mi mindent viszek majd véghez.
Ezek egyike sem tűnt lehetségesnek az elmúlt 20 évben.

Ennél sokkat többet érdemelsz. Egy unokát, akivel játszhatsz és akinek főzhetsz. Nyugalmat és békességet. Hogy lásd a világot és élvezd az életet.
Megteszek mindent, ígérem.

“Csendesen lépdelt. Nem bánt semmit sem.
Ha holnap meg fog halni, az azért lesz, mert Isten nem akarja megváltoztatni a jövőjét. De az után fog meghalni, hogy átkelt a szoros másik partjára, hogy egy üvegárusnak dolgozott, megismerte a sivatag hallgatását és Fátima szemeit. Attól fogva, hogy elindult hazulról, végigélt minden egyes napot. Ha holnap meghal is, már semmi sem változik meg abból, hogy szeme sokkal többet áltott, mint más pásztoroké. És erre Büszke volt.”
– Az Alkimista

Rengeteg dolog van, ami ellen nem tehetünk semmit.
Nem választhatjuk meg a szüleinket, a helyet ahova születünk – vagy ahogy felnevelnek minket. De egy döntés mindis is ott lesz a kezünkben:

Hogy mit kezdünk az Élettel, mielőtt még vége lesz.

Köszönöm, hogy időt szántál erre.

Norbi

15.10.2019 – 267. Nap